Sziasztok !
Annak idején ez volt az egyik legelső táblázat amivel a Crossfit kapcsán találkoztam.
Segít nektek belőni, hogy hol is álltok a crossfitben, illetve, hogy miben kell fejlődni.
Érdemes tesztelgetni magatokat, hiszen célok és eredmények nélkül igencsak értelmetlen az edzés és a fejlődés is elmarad.
Tehát tessék rávenni néha magatokat, és maximumra menni, magatokkal versenyezni, megmérettetni !
Aztán jöhetnek az eredmények !
Üdv mindenkinek,
Ádám
2013. február 25., hétfő
2013. február 10., vasárnap
Kezdődjön a móka
Sziasztok Skacz !
Elég sűrű hetek állnak mögöttem, ezért is voltam eltűnve.
Múlt héten síelni voltam, ezen a héten pedig annyit dolgoztam amennyit csak tudtam. Mellette persze edzettem is rendesen. Sajnos a vállam nem akar javulni, de ami a legidegesítőbb benne, hogy egyszerűen nem tudom megtalálni a fájdalom forrását. Voltam masszőrnél, kezeltem magamat minden technikával amit csak ismerek, de csak nem akar javulni. El kell mennem orvoshoz, segítség kell, mert ebbe szépen lassan bele őrülök !
Azért nem tétlenkedtem, és szerencsére a héten már mentek teljes erővel a szakítások és a felvételek is. Mind a kettőben felmentem közel maxra, és magabiztosan fogtam mindent. Egy - egy fail is volt benne, de az belefér. Szakításban 60Kg-ig mentem, felvételbe (beülés nélkül) pedig 80Kg-ig, amibe végül 8-at sikerült pattintani. Volt sok elöl guggolás is, ami lassan, de biztosan javulni látszik. Sok sok dupla, hogy ne legyen vele probléma és próbálgattam a vállamat is egy egy szűk fekvőben és sok sok húzódzkodásban is (sajnos többnyire másnapra fájtak).
Lassan indul a móka (CrossFit Games 2013) én Én még nem vagyok 100-as. Igyekeznem kell, de akkor is végig akarom csinálni, ha bele is pusztulok.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hol is állok az elithez képest. Jövőre persze komolyabb terveim vannak, akkor már szeretnék az elithez közeli eredményeket, de még nagyon le vagyok maradva főként a súlyok tekintetében.
Az már egyszer biztos, hogy az idei év, életem legfontosabb éve lesz nagyon sok szempontból. Az élet más területén is helyt kell állnom, de ezt még egyenlőre nem verem nagy dobra, de kis idő múlva tájékoztatlak titeket is a fejleményekről.
Továbbá felkértek egy hamarosan nyíló CrossFit terem (hivatalosan bejegyzett, közép Európa egyik legnagyobbja) edzőjének is, remélem sokat tudok nekik segíteni és remélem, hogy sok sok jó élményem lesz és mind mind pozitív, de egyenlőre még ez sem hivatalos. A terem nyitásának várható időpontja április. A helyszín még nem publikus, de annyit elárulhatok, hogy Budán lesz ! Az biztos, hogy az edzéseim nagy részét ott fogom végezni, így remélhetőleg komolyabb fejlődés is várható.
Jövő héten, amint lesz időm, írok pár komolyabb cikket is, amik nem velem kapcsolatosak.
Fehérjék várhatók elsőnek !
Mindenkinek jó edzés, pihenést !

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)