A múlt héten megírt rekordjaim közül már több is megdöntésre került és érzésem szerint rövid időn belül a többi is megfog !
Sajnos a múlt héten elég kevés edzésre maradt időm, köszönhetően az elmaradt fociknak és a nem túl jó lelki állapotomnak (terem körüli mizéria). Ezért ezen a héten dupla adag edzéssel kell jóvátennem, amit már alig vártam. Terveim között szerepel 3-4 rekord megdöntése, amiből 3 már az első két nap megdőlt (csak így tovább).
Hétfőn snatch volt a terítéken, és tudom, hogy a 70Kg is simán bennem van, de a terem felépítését (értem itt a súlyokat nem dobáljuk le !) tekintve eléggé korlátolva vagyok, hiszen rossz szakítást nem csinálhatok. Ezért a tervem szerint, csak akkor lépek súlyt, ha a max már legalább 5* megy biztosan. Ezért a 65Kg-on volt a sor, amit simán beülés nélkül abszolváltam, de a felső ponton kicsit előre került a súlyt és lépnem kellett egyet (amit majdnem a tükör bánt), ezért sem mertem a 70Kg-ot erőltetni. Kíváncsi lennék, hogy beülve mire lennék képes. De nem szomorkodtam, hiszen egy újabb rekord dőlt meg. Utána még 3-at simán pattintottam a 60-ba, de már éreztem a fáradtságot.
Kedden deadlift és karból nyomás volt a soros. Sajnos az edzések csúszása miatt alig maradt 40-50 percem edzeni, és érezni sem éreztem az erőt magamban, de motivált voltam és neki kezdtem a bemelegítésnek (SMR henger...stb).
Szépen indultam felfele 60-80-100-120-140. 140-nél éreztem először, hogy meglesz az új rekord, mert nagyon simán ment bele a 3 ismétlés. 150-be 1, ami szintén simán ment, majd 160Kg. Nem ment olyan simán, ahogy gondoltam, még egy kis rántás is kellett a felső holtponton, de megvolt ! Újabb rekord ! 160 Kg ! Cél a 200Kg !
Után karból nyomás, amiben biztos voltam, így nem szarakodtam gyorsan pihenő nélkül nyomtam végig 70Kg-ig. Nagyon simán ment a 70 is, ezért tettem egyből 80-ra. Itt érzésem szerint elkövettem egy hibát, mert előtte 75-re kellett volna mennem, de kevés volt az idő, ezért döntöttem 80 ! A lényeg, hogy sikerült kiszenvednem, de fel kellett volna venni videóra nem volt semmi. Centiről - centire nyomtam ki.
Továbbra is próbálok a súlyokra koncentrálni és nem a metconokra, intenzitásra. Egy - egy metcont, futást beiktatok, de nem célom jelenleg a tökéletes kinézet. Van rajtam 3-4 kiló a nyári formához viszonyítva, de nem zavar ha így jönnek a csúcsok és egyre erősebbnek érzem magam. Tehát csak így tovább !
Sportbaráti üdvözlettel: Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése