2013. június 23., vasárnap

Crossfit verseny / gyűjtés a Crossfit Dunában

Zoli, Lacee és Én

A téma érdekes: Példakép !
Egy személy (akár élő, akár halott), akire felnézel, akinek példáját követve menetelsz az úton...
Bevallom, nekem nem nagyon voltak példaképeim életem során. Voltak emberek akikre felnéztem, tiszteltem őket, de nem igazán tekintettem őket példaképnek. Gyulai Zsolt (kajakozó), Roberto Carlos (focista/védő), Zidane (focista), Rich Froning (crossfit versenyző)... mindig voltak sportolók, akiket bálványoztam, de egészen más, ha olyan példaképet választasz, aki elérhető közelségben van (bár volt szerencsém Gyulai Zsolttal is találkozni, de 12 éves fejjel egészen más...), és nemhogy beszélgetni, vagy a mindennapokban elérni, de a kedvenc sportodban még versenyezni is lehet vele. Együtt küzdeni a példakép mellett !

Élmény ! Nagy élmény !

Történt ugyan is, hogy Lacee (aki mint tudjuk kijutott a VB-ra azzal, hogy megnyerte az Európai regionálist) számára versenyt szerveztek a Crossfit Dunában pénz gyűjtési célzattal. Amin persze nagyon szerettem volna részt venni.
Össze is jött, nem is akárhogy.

Balla Zoli volt kollégámmal aki szintén a crossfit megszállottja, beneveztünk a versenybe, ahol csapatversenyként párban kellett versenyezni és két WOD-ot teljesíteni.

1. WOD

- 1000m sprint
- 100 truster (20Kg rúddal)
- 60 pull-up


Taktika: Mivel párban kellett teljesíteni, ezért értelemszerű volt az egyenlő munkamegosztás. Örültem ennek a Wodnak, mert bár futásban mindig is középszerűnek számítottam, de trusterben és húzódzkodásban nagyon jó vagyok. Zoli is hasonlóan állt a dologhoz. Az 1km-t úgy nézett ki, hogy 50m sprint, talaj érintés és vissza 50m sprint és váltás, tehát fejenként 500m sprint volt. Tervünk: a futást közepesen erős tempóban nyomjuk végig, mert nem lehet sok hátrányt felhalmozni, legfeljebb pár másodpercet, azt pedig simán behozzuk a másik két gyakorlatba. Thrustereket egymással szemben nyomtuk 10-10 tempóban, nem tettük le egyszer sem ! Pull-up kipping stílusban 10-10 darálva, amint az egyik leugrott, másik ugrik is fel.
Időnk 8:00 !
Sajnos pont lecsúsztunk az első helyről, ha jól emlékszem 7mp-el...
Tehát 1. WOD -> 2. hely ! (16-17 csapatból).


2. WOD

- 100 wall-ball 3m magasba 9kg labdával
- 100 HR Push-up
- 100 Deadlift 70Kg-val

Taktika: Daráljuk ahogy tudjuk ! Előzmény: Az első wodban az utolsó futamba indultunk és sajnos kb. 10 perc pihenőnk maradt, így lényegében még a seggünkön vettük a levegőt a derekam miatt pedig nem mertem a deadliftet esztelenül darálni. A lábaim is ki voltak, a fekvőtől nem féltem.
Sokáig gondolkodtam, hogy bevállaljam-e az indulást, de végül beadtam a derekam, szó szerint :D.
Wall-ball 10-10 nagyon könnyen ment, szinte észre sem vettem, a lábamat nem éreztem fáradtnak.
HR Push up, már az elején éreztem, hogy nem fog menni, a wall ball és a thruster után ki voltak a vállaim és nem is bírtam. 30-ig daráltam, de utána kipukkadtam és kb. 3-5 darabonként csináltam. Itt is 10-10 volt a terv, itt kicsit buktuk.
Deadliftnél nagyon lassan és óvatosan csináltam, de nem éreztem fájdalmat, elég könnyű volt a súly, közben nagyon figyeltem a végrehajtásra. 10-10 simán ment, de sajnos itt sokat vesztettünk miattam, mert a többiek darálták, igaz nagyon csúnya végrehajtással (engem meg is dicsértek, hogy milyen szépen tartom a hátam).
Végül sajna eléggé elcsúsztunk emiatt időben és bár az elsőtől "csak" 30-40mp-re maradtunk el, valahol az 5-6. hely körülire értünk csak be. Ha nincs baj a derekammal és több a pihenő, szerintem simán dobogósok vagyunk, de sebaj, így is jól ment. El sem fáradtam, csak a derekam fájdogált utána kicsit, de semmi komoly.

Próbáltam még pár muscle-up-ot gyűrűn, de még mindig simán mennek még fáradtan is, így nem is erőltettem tovább.


Összességében egy baromi jó kis verseny volt, ahol nagyon jól éreztük magunkat és egész jól is szerepeltünk. Laceeval is váltottam pár szót, illetve többször mellette nyomtam a számokat (pl. a wallballnál egymás mellett voltunk és próbáltam az Ő ütemét követni, ami nem volt nehéz, mert kb. 20-30 centivel alacsonyabb nálam :D). Szóval jó volt szép volt, felejthetetlen volt !

Jövő héten szombaton folyt. köv., ahol sajnos versenyezni nem tudok, de drukkolni fogok Zolinak és a többieknek is. De legközelebb már egyéniben leszek ott a versenyen !

Mindenkinek jó edzést, pihenést !

Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése