2013. január 27., vasárnap
Tape-elődés
Sajnos még mindig kuka vállam, így megkértem Ádám kollégámat, hogy Kinesio tapasszal ragassza be.
Meglátjuk, hogy lesz-e valami eredménye.
A héten főként alsó testre edzettem, elég jól haladtam a guggolásokkal és jól mentek a deadliftek is. Erőltettem a mellen guggolást is (front squat), ahol 90Kg-ig merészkedtem fel, de a hátam a sok terhelést már nem bírta, így nem mertem bele erőltetni a feljövetelt. Háton guggoláson 120-ig mentem fel, deadliftben pedig egy biztonságos 140-et emeltem fel. Egész jól ment mindegyik. Volt jó pár meccsem is, így volt kardió is bőven, illetve egy egy közepes metcont is magamra erőltettem, így volt hajtás is bőven. Húzódzkodni tudok, de csak erőből, lendületből már fáj a vállam, illetve mennek a has gyakorlatok és egy két bicepsz jellegű erősítés is. Próbáltam a felvételt is, de csak ölből is csak 60-70Kg-ig mentem fel. Nem éreztem 100%-nak őket.
Jövő héten 4 napra elmegyek síelni, de ha haza jöttem, akkor ráfekszem a váll témára és remélem hamarosan újra eredményekkel teli edzéseket csinálhatok ! Addig is marad az alsó test főként, amit nem bánok, mert ott van mit bőven fejleszteni.
Üdv mindenkinek, Ádám
2013. január 18., péntek
Váll sérülés, eddigi eredmények
Sziasztok !
Sajnos már 2. hete egy elég komoly vállsérüléssel küszködök.
Eleinte próbáltam "nem tudomást" venni róla, csináltam a szokásos szakítás, felvétel gyakorlatokat, de kiegészítettem sok sok rotátor köpeny erősítéssel. Gondoltam, ez segít, de sajnos nem javult semmit, így rá kellett jönnöm, hogy egy időre sajnos ki kell hagynom a felső testem legnagyobb részének edzését. Már a betegségem közben voltak fájások, de akkor még nem tulajdonítottam neki sok figyelmet. Érzésem szerint egy infraspinátus (tövis alatti izom) gyulladás, részleges szakadás...stb.
Szóval addig csak alsótest edzés, ami persze nem baj, mert ott is kell bőven fejlődni. Guggolás, deadlift, duplák, gyorsaság...stb
Eredmények:
Ahogy gondoltam, már eléggé jól ismerem a szervezetem, tudom mi a jó neki, gyorsan tudok változtatni. Akár egy-két hét alatt is csodákra vagyok képes.
2013.01.09.-én az eredmények:
Súly: 95,8 Kg
Testzsír: 15,4 % (ez semmit nem változott, ami lehet a gép hibája is - sajnos nem mértem rá még egyszer -, de talán az arányok nem változtak és víz ment le leginkább, vagy sok vizet ittam aznap reggel)
Izomtömeg: 40,9 % (+0,1% érdekes...)
Viscerális zsír: 6 (-1)
2013.01.18. (ma délutáni mérésem - tehát nem délelőtti mérés, mint eddig):
Először 93 Kg 11,8% testzsír 43% izom jött ki de újra mértem, mert érzésem szerint kicsit előre dőltem, a második mérés:
Súly: 94,5 Kg
Testzsír: 13,3 % (-2,1% ~ -2Kg zsír)
Testizom: 42,8 % (+1,9 %)
Visc: 5 majd 6 (határon mozog)
Érdekes eredmények, innen is jól látszik, hogy a gép nem mindig mér pontos eredményeket, inkább a látvány a lényeg, amivel elégedett vagyok, bár a felsőtest edzésének hiánya meglátszik, erős, szálkás lábak, lapos has, de elég gyenge - beteges - felsőtest. No sebaj, majd lehet ebből építkezni.
Hamarosan igyekszem egy jó kis érdekes cikkel jelentkezni !
Addig is mindenkit üdvözlök, hajrá az edzésben és óvatosan a táplálkozással !
Üdv, Ádám

2013. január 6., vasárnap
Új év, új remények, célok, eredmények !
Először is kezdeném azzal, hogy nagyon boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek !
Köszönöm hogy ilyen sokan követtek, igyekszem ebben az évben is rendszeresen jelentkezni és első sorban számotokra érdekes cikkeket írni. Érdemes lesz velem tartani, hiszen oly sok téma van még hátra !
Idén szeretném, ha bátorkodnátok kérdezni (továbbra is lehet e-mailben, vagy hozzászólásban is), ha van olyan téma, ami érdekel titeket, kíváncsiak vagytok a véleményemre, vagy egyszerűen nem tudjátok eldönteni, hogy jó-e vagy rossz amit olvastok / gondoltok, osszátok meg velem, én pedig igyekszem egy cikkben választ adni rá !
E-mail: adampetertoth@gmail.com
Na akkor vágjunk bele az idei évbe (én már megtettem) !
Önző módon magammal kezdem. Sajnos a betegség miatt sok idő kimaradt és hát az ünnepi menü is megtette a hatását, így egy kis felesleggel kezdtem neki az évnek. Most hasznosítani fogom és folyamatos mérések mellett megosztom veletek az eredményeket.
Kezdeti adatok:
Idő: 2013.01.02. (reggel 10:00)
Magasságom: 193,6 cm
Súly: 98,5 Kg
Testzsír: 15,4 %
Izomtömeg: 40,8 %
Viscerális zsír (zsigeri zsír): 7
Leginkább az látszik, hogy az izomtömegem esett le 42-43-ról, illetve, hogy ami feljött zsír többnyire hasi tájékra rakódott fel (férfiaknál ez jellemzőbb) 5-6-ról 7-re ment fel a szervi (főként hasi) zsír.
A "fogyásom" eszközei a szokásosak: 3-4 óránként étkezés, főként paleo táplálkozás (ez nekem a legnehezebb, mert a sok edzés miatt nagyon szeretem a szénhidrátot, főként a kenyeret és a tésztát), ezért nem fogok drasztikusan változtatni, inkább csak jobban visszafogom. Pl: reggelire mehet néha a kenyér, illetve edzés előtt ha nincs más, akkor szintén egy teljes kiőrlésű vagy rozs kenyér (lekvárom van bőven :D - köszi Reni & Zoli).
Reggelire: Protein shake, tojás, müzli, aszalt gyümölcsök, zabpehely / kása, kenyér, gyümölcs
10 órai: többnyire gyümölcsök, aszalt / szárított gyümölcsök, sok sok folyadék
Ebéd: Fehér húsok, zöldségek, néha tészta (ha aznap meccs van), főzelékek, esetenként krumpli (steak - héjában sült)
Uzsi: Nehéz eset, mert ilyenkor van a legtöbb munkám, így szárított gyümölcsök, szendvicsek (sajnos ez a leggyorsabb és legegyszerűbb), folyadék (1 liter víz), banán, saláta, húsok.
Vacsi: Tonhalsali, görögsali, húsok, halak, fehérje shake, turmixok, tojás
* meccs után protein turmix + csoki + puffasztott rizs
Edzés:
Szokásos heti 2 meccsem van (40 perc), 1-2 2 órás futásos foci, 3-4 crossfit edzés, + esetenként futás, úszás, squash...stb. Tehát heti minimum 5-7 edzés hétvége többnyire pihenő !
Alvás fontos, mindig 11-12 között fekvés és 7-8 között kelés 8 óra alvás, maximum 8,5 - 9 óra !
Táp kiegészítők: 2-3* 1000mg c-vit; Kalcium & Magnézium; Joint-x; Omega 3; daily Vita-Min + protein (MyoFusion).

Tervek 2013-ra:
Főként súlyokban (edzésben) a többi tervem nem hiszem, hogy túl érdekes lenne számotokra (nem mintha a súlyok azok lennének).
Ezt elsősorban magamnak írom le, hogy év végén számot tudjak vetni.
Gyakorlat / jelenlegi súly / tervezett súly:
Guggolás / 120Kg teljes beüléssel; 140Kg félguggolás / 150Kg teljes beüléssel
Deadlift (elemelés) / 160Kg / 200Kg
Snatch (szakítás) / 65 Kg / 90Kg
Clean (felvétel) / 85Kg / 110Kg (akár 120 Kg is)
Shoulder press / 80Kg / 100 Kg
Fevenyomás / 100Kg * 6 / 130-140 Kg max (100Kg * 10-12)
Húzódzkodás / kb. 10-12 max / 15-20 ism. (erőből)
Futásba javulni ! 5km ~ 20-25 perc között !
Guggolás variációkat javítani: Front squat 120Kg / Oh Squat 80-100Kg
HSPU javítani, gyorsabban menjen !
"Lányokat" (Girls - métékadó feladatok) lemérni, javítani !
Muscle up (Bar) 5-6 ism. simán !
Egylábas guggolás 20-20 lábanként
Max fekvőtámasz 50-re
Flag-et megcsinálni
* lehet, hogy még év közben lesznek még célok, akkor frissítem
Elég nagyon célokat lőttem be idénre, talán néhány vállalkozás lehetetlennek tűnik, de szeretném túlszárnyalni az elvárásokat magammal szemben. Szeretem a nagy kihívásokat. Az idei év a crossfitről fog szólni ez nem kétséges. A tavalyi a tanulásról, az idei a nagy eredményekről. Tervezem nyártól a versenyzést is, így sok eredményt legkésőbb addig el akarok érni.
Hajrá ! Előre tovább ! Ne dumálj, csináld ! Ne a kifogásokat keresd, hanem kezdj neki ! Nem baj, ha buksz, abból csak tanulhatsz ! Állj fel, folytasd ! Legyen egy álmod, ne mondj le róla, küzdj érte !
Mindenkinek sok sikert az idei terveihez !
Kívánom, hogy valósuljanak meg mindnyájatoknak !
Üdv, Ádám
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)